MPPP

Együttműködési megállapodások

2017 végén a treviso-i Marco Polo G.E.I.E. Csoport két különlegesen fontos célt határozott meg azzal, hogy stratégiai megállapodást kötött a magyarországi Hajdú-Bihar Megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye régiókkal.

A megállapodások célja, hogy stabil és tartós együttműködést teremtsenek az innovációért, a stratégiai és működési tervek megvalósítására irányuló ’’jó gyakorlatok’’ cseréjéért folytatott nemzetközi együttműködés fejlesztésében.

A Marco Polo G.E.I.E. (Európai Gazdasági Érdekeket Képviselő Csoport) eddigi sikerei elnökének, Ferdinando Martignago úr sok éves tapasztalatának köszönhetők, aki már 2006-ban létrehozta ezt a G.E.I.E. gazdasági társaságot. Még ebben az évben az Európai Unió elismerte és Hivatalos Közleményében közzétette a 2006/s 100-106513 számban. A csoport célja a nemzetközi partnerségek és együttműködések ösztönzése és megvalósítása egész Európában, köszönhetően a vállalatok, intézmények, állami és magánszervezetek, valamint szakemberek egyidejű jelenlétének.

Ezek a megállapodások Olaszország és Magyarország közötti együttműködések miatt fontosak, a tevékenységek célja a szakemberek, szakértők továbbképzése, területfejlesztés, a kis- és középvállalkozások fejlesztése, valamint az állami intézmények és magánszemélyek lehetőségeinek bővítése, akik nyitni szeretnének a nemzetközi piacok felé.

Marco Polo G.E.I.E. kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik a teljes Ho.Re.Ca. (Szálloda, étterem, kávézó) szektorban működő kis és közepes méretű vállalkozásokkal Olaszország északkeleti régióiban, ahol kilenc éve együttműködik iskolákkal, intézményekkel, vállalatokkal, szervezetekkel és szakértőkkel uniós szinten. Ezeken a tevékenységeken keresztül célja a nemzetközi mobilitás, a foglalkoztatottság növelése Európában, az ágazatban gazdasági, kulturális, társadalmi, gasztronómiai és turisztikai cserék megerősítése. Rendkívüli eredményei az általa kiválasztott partnerek és munkatársak kiváló képességeinek köszönhetők.

olasz nyelven: Marco Polo G.E.I.E. 

magyar nyelven: Marco Polo G.E.I.E.

Facebook: Marco Polo G.E.I.E.

Információk olasz nyelven: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Információk magyar nyelven: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

20171116 143640 
 DXB.axd
 2017. november 16-án, csütörtökön Debrecenben Hajdú-Bihar megye elnöke, Pajna Zoltán és a Marco Polo G.E.I.E. elnöke, Ferdinando Martignago aláírja és hivatalossá teszi a felek közötti stratégiai együttműködési megállapodást.

 

 Picture1
 20171116 142700 768x457

 2017. november 16-án Debrecenben a megállapodás aláírásakor jelen voltak: Pajna Zoltán elnök Hajdú-Bihar Megye, dékán - Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, Igazgató Asszony - Nemzeti Agrárkamara, gazdasági fejlődés és innovációért felelős vezető - Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

Szintén jelen voltak: a megyei tanács alelnökei és a nemzetközi csoport vezetője.

A MARCO POLO G.E.I.E küldöttségében: Dr. Ferdinando Martignago elnök, Alessandro Arena oktatási vezető, Csizmadia László kulturális mediátor és Barbara Bandiziol tervezés és irányítás felelős vezetője.

 

 AAN 3588 768x513
 AAN 3580 768x513
2017. december 7. Nyíregyháza: együttműködés aláírása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elnöke, Seszták Oszkár és Ferdinando Martignago, Marco Polo G.E.I.E. elnöke között, Alessandro Arena oktatási vezető és Csizmadia László kulturális mediátor jelenlétében. 

 

 AAN 3524 768x513
 Picture2
 2017. december 7. Nyíregyháza: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elnöki sajtótájékoztatójának pillanata és a MARCO POLO G.E.I.E. küldöttsége

 

Rólunk mondják:

Kölcsey Televízió

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat